Már-már azt hihettük, Maurice Taylor Titan-vezér überelhetetlen levelet szült a héten. Tévedtünk. Arnaud Montebourg ipari miniszter képes volt hozni a szintet, hogy aztán Taylor személyesen tegye fel az i-re a pontot egy újabb válaszlevéllel...

A Les Échos gazdasági lap megszerzett egy levelet, amelyet a Titan gumigyártó vezére írt Arnaud Montebourg iparért felelős miniszternek, és amely szerint cége nem kívánja megvenni a bezárásra ítélt Amiens-Nord-i Goodyear-üzemet. A levél stílusa kemény: többek között azt állítja, hogy a francia munkások jó sok pénzért három órát dolgoznak, egy órás ebéd- és három órás pletykaszünetet tartanak, a Titan pedig nem olyan hülye, hogy ezt meg akarja venni... A francia közélet felhorkant. Pedig azért lenne min elgondolkodni.

Párizsnak jövőre biztosan új főpolgármestere lesz, mivel a hivatalban lévő Bertrand Delanoë nem indul harmadszor - s az új ember nagy valószínűséggel nő lesz.

A kiábrándító 2012-es növekedési adatok és borús 2013-as prognózis nyomán a francia kormány tagjai megpengették: nem lesz idén tartható a 3%-os hiánycél.

Hollande elnök tegnapi nyilatkozatában elég világossá tette, hogy tartja magát az állam és egyház radikális szétválasztásához: mint mondta, "a Köztársaság üdvözli a döntést meghozó pápát, de további kommentárt nem fűz ehhez az elsősorban az Egyházra tartozó ügyhöz". Ettől függetlenül a laikus Franciaországot nagyon is foglalkoztatja XVI. Benedek lemondása. Miért?

Egy friss közvélemény-kutatás szerint egyre többen értenek egyet a Nemzeti Front (FN) nézeteivel. Még mindig eredményesnek tűnik tehát Marine le Pen "megszelidítési" stratégiája, bár azért nem mindig sikerül tartani a vonalat. A francia sajtó normalizálódásról és banalizálódásról beszél.

Azt mondja tegnap Jean-François Copé UMP-elnök, hogy apróhirdetésben toboroznak majd jelölteket a 2014-es önkormányzati választásokra. Nem kell politikai zseninek lenni ahhoz, hogy belássuk: ez gáz.

Hivatalba lépése óta először kellett François Hollande-nak szembenéznie közszolgálati sztrájkkal és tiltakozással. Nagyobb tüntetés volt már ugyan az elmúlt időszakban Franciaországban (például a házassági egyenlőség elleni), de a kormánytöbbség szempontjából aggasztóbb talán nem: a közszolgák egy jelentős része ugyanis hagyományosan szocialista szimpatizáns.

Az UMP vezette jobboldali ellenzék hetek óta azzal rodeózik a francia médiában, hogy népszavazást szeretne a melegek házasságát engedélyező törvény kapcsán. A kormányoldal viszont - ideértve személyesen Hollande elnököt is - világossá tette, hogy nem lesz referendum. A jelenleg hatályos szabályok szerint nem is lehetne.

Michel Sapin munkaügyi miniszter a napokban úgy vélte, hogy a francia állam "totális csődben" leledzik, majd cáfolta, hogy így vélte volna. Lehet, hogy tényleg nem így vélte, lehet, hogy az AFP számolt be tévesen az elhangzottakról. Vita így is, úgy is lett, de közben mindenki tudja, hogy bár Franciaország nincs rózsás helyzetben, csődről beszélni azért mindenképpen barokkos túlzás...

Nemzeti együttműködés egyetértés és összfrancia ováció övezte a hírt, miszerint a mexikói Legfelsőbb Bíróság eljárási hibákra és jogsérelemre hivatkozva szabadon engedte a hét éve fogvatartott és 60 éves börtönbüntetésre ítélt francia nőt, Florence Cassez-t. Azonban még alább sem hagyott az öröm, máris elkezdődött az iszapbírkózás, hogy kinek is az érdeme a diplomáciai siker.

A tegnapi bejegyzésben szó volt arról, hogy manapság mainstream dolog Franciaországot kritizálni gazdasági, társadalmi és egyéb okokból - a jelenségnek már neve is van a francia sajtóban: France-bashing (Franciaország ócsárlása). Korábban az Hollande-bashing volt a divat, igaz, azt házon belül végezték a francia hetilapok. Felmerül a kérdés, hogy mennyire igazságos ez a jelenség?

Éppen ma 50 esztendeje kötötte meg a de Gaulle-i Franciaország Adenauer Németországával az úgynevezett Élysée-szerződést, amely új alapokra helyezte a két ország kapcsolatát. A francia-német tengely sokáig az európai együttműködés közhelyes "motorja" volt, mára ugyanakkor mintha megbillent volna a két nagyhatalom közötti erőegyensúly Németország javára.

Kompromisszumos megállapodást kötöttek a munkaadókat tömörítő szervezetek (köztük a Medef), illetve három szakszervezeti szövetség (CFDT, CFTC, CFE-CGC) a munkaügyi szabályok módosításairól, méghozzá a munkaügyi miniszter mediációja mellett. A kompromisszumos megállapodásnak nem mindenki örül, két nagy szakszervezeti szövetség (CGT, FO) nem is írta alá, bár a létrejöttét megakadályozni nem tudta. Az ellenzék pedig mintha agyonhallgatná a történetet, talán nem véletlenül.

Miközben százezrek tüntettek a melegházasság ellen Párizsban, a világ nyilvánosságát inkább egy másik téma foglalkoztatta: Franciaország Maliban és Szomáliában történt (katonai) beavatkozásai. Bár egyik hadművelet sem alakult terv szerint, a nemzetközi közvélemény, és ami még fontosabb, a haza politikai elit szinte egy emberként áll az ügy(ek) mögött. Egyelőre.

Hatalmas tömegtüntetésre került sor tegnap Párizsban: a felvonulók a házassági egyenlőség ellen tiltakoztak. A szokásos szervezői és rendőrségi becslési verseny szerint a tüntetők száma 350 000 és 1 millió közé taksálható, s ha az igazság félúton van, akkor is alsó hangon félmillió (= rettentően sok) ember vonult vasárnap utcára. Ennek ellenére nem valószínű, hogy a kormány meghátrál a lényeget illetően, már csak azért sem, mert a közvéleménykutatások szerint a jogegyenlőség hívei többségben vannak az ellenzőkkel szemben.

Ha nagyon részletesen érdekel, mit ígért François Hollande a kampányában és mit tartott be az ígéretekből, akkor mindenképpen böngészd át az alábbi klassznak tűnő honlapot: http://www.luipresident.fr/, vagy nézd meg a hozzá tartozó kellemes kis blogot!

A francia kormány hatalmas köszönetet mondhat Gérard Depardieu-nek, Brigitte Bardot-nak, valamint Mordvinföld kormányzójának. Ők hárman ugyanis bruttó három nap alatt sikeresen elérték, hogy a francia kormány számára kellemetlen túladóztatási ügyből politikailag védhetetlen, ám rendkívül szórakoztató bohózat legyen.

Ültök? Ha nem, az olvasás megkezdése előtt érdemes helyet foglalni. Kész? Akkor: Gérard Depardieu levelet írt az oroszoknak - csak néhány egészen gyönyőrű gondolatot idézünk belőle:

Napjainkban a médiát figyelemmel követő ember akarva-akaratlanul szemben találja magát az egészséges életmódra buzdító cikkekkel, tanulmányokkal és riportokkal; kétségtelen tény ugyanis, hogy a nyugati fogyasztói társadalmakban soha nem látott mértékűvé váltak az kiegyensúlyozatlan táplálkozás és túlfogyasztás miatti egészségügyi megbetegedések, melyek jókora terhet rónak az amúgy is ingatag egészségügyi rendszerekre. A jelenséget orvosolandó szándéktól (is) vezérelve az elmúlt pár évben hangsúlyosabb törvényhozói figyelem fordult a népegészségügyi adófajták körének kibővítésére.

Az embert mindig jó érzéssel tölti el, ha úgy rendesen beletrafál valamibe. Úgy tűnik, utolsó 2012-es bejegyzésemmel éppen jó helyre céloztam.

... hanem a francia szocialisták is kaptak a két ünnep között egy komolyabb saller/koki-kombót. Méghozzá az Alkotmánybíróság francia megfelelőjétől, az Alkotmánytanácstól. A testület ugyanis kimondta, hogy Hollande elnök szimbolikus, a "gazdagokat" adóztató 75%-os jövedelemadója alkotmányellenes.

Tegnapi bejegyzésünkben utaltunk rá, hogy 2013 nagy kihívásokat hoz majd mind a francia jobboldal, mind a francia baloldal számára. Ám az igazság az, hogy mindkét politikai oldal előtt ugyanaz a feladat áll: jövőt kellene mutatniuk az országnak, meg kellene mondaniuk, hogy merre az arra.

Első pillantásra értelmetlennek tűnhet, de mégis sokat mondó párhuzam: a hiperaktív kormányzati felfogású Nicolas Sarkozy népszerűsége 2012 májusában, távozásakor 37 ponton állt, s az új, visszafogottabb filozófiát képviselő François Hollande már 2012 novemberére beérte elődje búcsúzáskor mért bizalmi indexét.

Alighogy a szocialisták visszacsinálták Nicolas Sarkozy halovány kis nyugdíjreformját (vagyis 62-ről visszavitték 60 évre a nyugdíjkorhatárt), máris kiderült, hogy a rendszer problémáival előbb-utóbb nekik is szembe kell nézniük.