Drágaszágok, ha már olvastatok szörnyűségeset, akkor nagyjából el is tudjátok képzelni, milyen Laurent Wirth A francia kivétel című kötete.

Elsősorban Bayer Zsolt, az Örülünk, Vincent? és a Képviselő Funky szerzői figyelmébe ajánlom ezt a bejegyzést. Ők ugyanis az elmúlt napokban élénk vitát folytattak arról, hogy a mai magyar diáktüntetések mennyiben hasonlíthatók az 1968-as francia helyzethez - ami rendben is lenne, ha az áthallások itt-ott nem lennének pontatlanok. Ezért egy kicsit rendet rakunk 1968 háza táján.

A hét végére alakulni látszott a megegyezés az UMP elnökválasztási vitájában, hétfő estére pedig a felek meg is állapodtak egy hét pontos csomagban: ennek megfelelően 2013 szeptemberében lehet új szavazás. Amelyen, ha tartja a szavát, François Fillon már nem lesz jelölt. Ugyanakkor lehet, hogy végül mégis ő nyeri az egók harcát?

A magyar politikában szokatlannak tűnhet, hogy a kormány közvetlenül a középiskolásokkal és az egyetemistákkal hadakozik a felvételi keretszámok ügyében - a francia politika azonban semmi meglepőt nem találna ebben. A középiskolások és az egyetemisták komoly politikai erőt jelentenek Franciaországban, és nem félnek tudatni, ha bajuk van.

François Hollande köztársasági elnök a múlt hét végén bejelentette, hogy 2013-ban létrejön egy, a laikus állammal foglalkozó külön szervezet (Observatoire national de la laïcité), melynek azzal kapcsolatban is javaslatokat kell majd tennie, hogy a köztársasági értékrend hogyan adható át az iskolákban. A kormányzat azon is gondolkozik továbbá, hogy a laikus erkölcs külön tantárgy legyen.

A hét elején Dominique Strauss-Kahn (DSK) megegyezett az őt nemi erőszakkal vádoló amerikai szobalánnyal, valószínűleg sok millió dollárt kifizetve számára. Noha ez az ügy lezárult, az IMF volt vezérigazgatója nem lehet maradéktalanul boldog.

Miközben a kormány keményen támadja Gérard Depardieu-t adóoptimalizálási célú belgiumi költözése miatt, a költségvetési minisztert  gyakorlatilag adócsalással és jövedelemeltitkolással vádolja a média. Kiadós pofon a hitelességnek? Ha a hír igaz, akkor ez lehet az Hollande-adminisztráció első nagyobb balhéja.

Jean-Marc Ayrault miniszterelnök szerint "eléggé szánalmas" az, hogy Gérard Depardieu adózási okokból Belgiumba tette át a székhelyét, továbbá a franciák szeretik a hazájukat, és adójukkal hozzájárulnak az egyenlőtlenségek csökkentéséhez. Egy másik szocialista képviselő szerint Depardieu-t és adózási okokból menekülő társait törvényileg egyenesen meg kellene fosztani francia állampolgárságuktól.

Miközben az UMP elnökválasztási adása a főműsoridős szórakozás szerte az országban, természetesen egyéb érdekes dolgok is történnek a franciáknál. Például az ArcelorMittal (bezárni tervezett) florange-i üzeme kapcsán hetek óta folyik a kötélhúzás: hallhattunk leépítési tervekről, kormányzati közbelépésről, eladásról, átvételről, államosításról, megegyezésről. Most úgy tűnik, utóbbi opció győz, és néhányan a baloldalon meglehetősen elégedetlenek emiatt. Ami persze nem szabad, hogy meglepjen bennünket...

Az UMP-szappanopera újabb fejezettel bővülhet a napokban: Nicolas Sarkozy pénteken állítólag megfenyegette az elnökjelölteket, hogy ha keddig nem találnak megoldást a válságra, akkor kiad egy közleményt, amelyben mindkettejüket alkalmatlannak nyilvánítja a párt vezetésére.

Hiába tanul az ember éveken keresztül politológiát mondjuk egyetemen, van valami, amit csak "a való életben" érthet meg: a politikus az az állatfaj, amely hatalmas egóval rendelkezik, és a döntései nem mindig racionálisak.

Az UMP másfél hete tartó öndarálása sok mindentől elvonja a figyelmet. Például attól, hogy a zöldek (EELV) egyre kevésbé érzik jól magukat a kormányban, egyre több ügyben kerülnek szembe a szocialistákkal (PS).

Pénteki bejegyzésemben azt írtam, hogy nem lennék meglepve, ha megismételt voksolással oldanák meg az UMP rétestészta-szerű elnökválasztási bohózatát. E sorok születésekor már vasárnap délután van (befejezésükkor hétfő reggel), és mostanra úgy látom: az ismétlés az egyetlen vállalható kiút az UMP számára.

Az UMP elnökválasztási vitájának mindkét főszereplője elfogadta Alain Juppé közvetítési ajánlatát, és azt, hogy egy új, független bizottság tekintse át az elmúlt napokban kialakult helyzetet.

Amikor már azt hihettük, hogy az UMP lezárta öngyilkos pártelnök-választási belharcát, a vesztes fél, François Fillon ismét megnyitotta* az ügyet. A tűzszünet két napig se tartott.

A franciákat sokként érte a The Economist legutóbbi anyaga, amely Franciaországot gyakorlatilag Európa beteg emberének titulálja, mondván, az ország egy "időzített bomba".

Egy igen kellemetlen és hosszúra nyúlt számolási és oda-vissza csalással vádolási maraton után végre eldőlt, hogy a következő években Jean-François Copé lesz az ellenzéki UMP elnöke. Copénak azért azonban még alaposan meg kell harcolnia, hogy az ellenzék vezére, esetleg természetes elnökjelöltje lehessen.

Figyelve az UMP egyre keményedő elnökválasztási kampányát, látva az UDI megalakulását, és tudva azt, hogy az UMP egyre inkább halad a platformos működés felé, felmerül a kérdés: jó-e a mérsékelt ellenzéknek, ha osztódással szaporodó kis mozgalmak, platformok és pártok is színesítik a mezőnyt?

François Hollande tegnap tartotta első nagyszabású elnöki sajtótájékoztatóját. Látva a végrehajtó hatalom botladozásait és a Franciaországot sújtó igen komoly problémákat, természetesen élénk érdeklődés előzte meg a két és fél órás eseményt. Mit mondott hát pontosan Hollande? A főbb pontok most - részletes elemzés később, ahogy látjuk a történtek hatását*.

Amikor Ségolène Royal felszólalt a Szocialista Párt októberi kongresszusán, megindult a találgatás, hogy mi lesz vele, visszatér-e a nagypolitikába, és ha igen, számít-e még egyáltalán. Hollande elnök volt élettársaként Royal ugyanis nincsen könnyű helyzetben, mint ahogy kétszeresen elvert - sőt, kétszeresen nagyon elvert - elnökjelöltként sincs.

A francia politikai élet valamiért imádja a kiöregedett politikusok tekintélyes közéleti emberek által készített ilyen-olyan jelentéseket. Most éppen a 2002-es elnökválasztás nagy vesztese, Lionel Jospin értekezett arról egy bizottság élén, hogy hogyan lehetne a francia közélet etikusabb (amúgy: huh?).

Aki még nem tudta volna: a melegek házasságának franciaországi engedélyezése a következő katasztrofális következményekkel járhat: 1. megnyílik az út a poligámia és egyéb hasonló malacságok előtt, 2. meginognak a társadalmi alapok és létrejön a gyerekek közötti diszkrimináció, továbbá  3. meleggé lesz egész Franciaország, végső soron pedig tíz éven belül elpusztul a nemzet.

Tegnapi bejegyzésünkben azzal foglalkoztunk, hogy miért örülhet a francia kormányoldal Barack Obama amerikai elnök újraválasztásának. Néhány tegnapi hír szépen meg is erősíti elemzésünket. Bulvár és komoly, avagy Obama, másnap.

Amikor Hollande elnököt megkérdezte egy újságíró az ENSZ-közgyűlés margóján, hogy kinek szurkol az amerikai elnökválasztáson, a francia vezető odavette: "mit gondol"? Aztán ha már lendületben volt, kicsit gúnyolódott azzal, hogy Mitt Romney-t kellene támogatnia, csak hogy ártson neki.

Union des Démocrates et Indépendants (UDI) néven új pártot alapítottak a francia centristák. A nyolcvanas évek (és Valéry Giscard d'Estaing) óta ennek a politikai irányzatnak kiemelt pozíciója ritkán volt, ám azért időről időre meg tudta kavarni a kártyákat.