A ma kezdődő hét rendkívül fontosnak ígérkezik a kormányoldal számára: "bizonyítania" kell néhány fontos kérdésben, más ügyekben pedig kvázi válságkezelésre kényszerül.

Hosszú ideig François Fillon számított a jobboldal kedvenc jelöltjének a párizsi főpolgármesteri posztra. Most azonban, hogy Fillon nagy valószínűséggel az ellenzéki UMP főtitkára lesz, nyitottá vált a verseny. A szocialistákat pedig nem lesz könnyű legyőzni az egyébként inkább jobboldali fővárosban - igaz, a revansra készülő UMP minden bizonnyal számíthat a kormány "segítségére".

Mint arról a franciapolitika.blog.hu a múlt héten beszámolt, Ayrault miniszterelnök az ellenzék aktuális céltáblája, és egyre többet beszélnek esetleges cseréjéről is. Úgy tűnik, a kormányfő túlságosan kezdi beleélni magát a ráosztott szerepbe: a napokban két igen amatőr hibát is sikerült elkövetnie. Ha így folytatja, biztosan előbb lesz kirúgva, mint az alapesetben várható lenne.

Hollande elnök november 5-én kapja kézhez azt a jelentést, amely a francia versenyképesség ügyéről szól, és amely a Le Figaro szerint radikális járulék- és kiadáscsökkentést, valamint ÁFA-emelést szorgalmaz - magyarul nagyon nem azt, amit a szocialista kormány jelenleg csinál. Közben Arnaud Montebourg illetékes miniszter a Made in France népszerűsítéséért rodeózik. Kellemetlen lehet a kormány számára, ha összeér a két ügy.

Egyre több támadás éri Jean-Marc Ayrault miniszterelnököt, mivel nem tartják elég önállónak, a miniszterek gyakran hangoztatnak kellemetlen magánvéleményeket, és a szocialista frakció állítólag nem elég fegyelmezett. Érne a miniszterelnök-csere?

A ma kezdődő uniós csúcs előtt Hollande elnöktől volt hangos az európai sajtó - hat európai újság kérdéseire válaszolt egy nagyinterjúban, melynek izgalmasabb pontjait az alábbiakban foglaljuk össze. Berlinben néhányszor biztosan felszisszentek.

Úgy hírlik, csalódásként élték meg a szocialista párt (PS) vezetői, hogy az Harlem Désir nevével fémjelzett és a teljes pártelit által támogatott platform csak a szavazatok 68%-át szerezte meg a belső pártszavazáson. Pedig aki többet várt, illúziókba ringatta magát.

"Egy elnöki rendszer valószínűleg alkalmasabb nehéz reformok végrehajtására, mint egy parlamentáris rendszer" - mondta Orbán Viktor a Handelsblattnak. Korábban arról elmélkedett, hogy az alkotmányozás során "számos érv szólt amellett, hogy inkább a prezidenciális, elnöki rendszer felé mozduljunk" - állítólag csak a hagyománytisztelet miatt vetették el ezt a forgatókönyvet. De jó kérdéseket tett-e fel magának Orbán? Érvek és ellenérvek, francia áthallásokkal.

A héten felröppent a pletyka, hogy Nicolas Sarkozy csapata komolyan elgondolkozott azon a két forduló között, hogy  Sarkozy újraválasztása esetén fel lehetne / kellene kérni Marine Le Pent belügyminiszternek. A hír nyilván a politikai bulvár kategóriájába tartozik, de az a kérdés már nem, hogy mi szól amellett, hogy a francia politikai elit esetleg kiengedje a Nemzeti Frontot a karanténból? Szempontok az erről gondolkozóknak.

Marine Le Pen szerint nincs franciaországi iszlám (de a laikus államban hívő muszlimok azért csatlakozzanak hozzá...). Kicsit korábban Jean-François Copé kétségbeejtő állapotokról és olyan csirkefogókről értekezett, akik elvették iskolatársuk buktáját azon a címen, hogy a Ramadán alatt nem eszünk. Az efféle beszéd potenciálisan veszélyes összemosás, és a legkevésbé sem előremutató a francia közállapotok szempontjából.

A Nemzetgyűlés által tegnap megszavazott fiskális paktum gyakorlatilag ugyanazt a szöveget tartalmaza, amelyet Sarkozy elnök letárgyalt, és amelyet Merkozy-paktumnak neveztek. Abban az időszakban a politikai látszat szintjén világos volt, hogy az unió motorja még mindig a francia-német együttműködés. Hollande elnök azonban láthatóan feladta ezt a látszatot.

Sarkonostalgie: ezt az új szót ízlelgeti a francia közélet. Az érintett magánbeszélgetéseken arról elmélkedik, hogy 2017-ben esetleg nem lesz más választása, mint visszatérni a politikába. De van-e tényleges, reális esély arra, hogy 2017-ben újabb Hollande-Sarkozy összecsapást láthassunk?

Nem meglepő, hogy esetleg csak az UMP szavazataival lehet elfogadtatni a fiskális paktumot. Az euroszkepticizmus és az újabb uniós intézményekkel szembeni gyanakvás nagy hagyományokkal rendelkezik Franciaországban. Olyan politikai törésvonallal állunk szemben, amely keresztül szeli a hagyományos pártpolitikai törésvonalakat.

François Hollande és kormánya számára nemcsak a revansra éhező jobboldali ellenzék jelentheti problémát, hanem az egykori és jelenlegi szövetségesek, illetve a baloldal baloldala is. Bár a lehetőség adná magát, nem biztos, hogy a francia elnök megjátszhatja a klasszikus "középre állok, és mindenki mást szélre tolok"-játékot.

Mint arról korábban beszámoltunk, nagyjából eldőlt, hogy Harlem Désir lesz a Szocialista Párt új főtitkára, miután Aubry ex-főtitkár és Ayrault miniszterelnök a várhatóan többséget szerző platform élére ejtőernyőztették. De mit képvisel majd az új főtitkár? Alább az - akár magyar szempontból is - izgalmas pontok az írásos javaslatból - néhány kommentárral kiegészítve.

Úgy tűnik, hogy a 2000-es évek Franciaországában a Belügyminisztérium az a hely, ahol az ambíciózus fiatalemberek megmutathatják, mit tudnak, és népszerűséget, politikai tőkét szerezhetnek maguknak. Az új belügyminiszter, Manuel Valls láthatóan felismerte ezt, hiszen nem kisebb előd, mint Nicolas Sarkozy nyomdokain halad.

Ellentétben François Hollande kampányígéretével, nem valósul meg a költségvetési egyensúly 2017-ig. A múlt pénteken beterjesztett 2013-as büdzsétervezet ugyanis azzal számol, hogy a hiány 0,3 %-os lesz a választási kampány évében. Jövőre azonban tűzzel-vassal ragaszkodik a kormány a 3%-os hiánycélhoz: a beterjesztett javaslat hatalmas megszorításokat tartalmaz, ám az adóemelések és kiadáscsökkentések nem elsősorban a baloldali klientúrára nézve kellemetlenek.

Marine Le Pen szerint be kellene tiltani az utcán nemcsak a muzulmán női fejkendőt, hanem a zsidó férfiak által viselt kipát is. A Nemzeti Front elnöke mintha éppen azon dolgozna, hogy lerombolja azt, amit majdnem egy évtizeden át épített. Olyannyira, hogy felmerül a kérdés: komolyan gondolta-e egyáltalán?

Az elmúlt hetekben széles körben elterjedt a nézet, hogy François Hollande elnöki belépője kissé gyengére sikeredett. Mi lehet ennek az oka, és egyáltalán, mi lehetne a mai európai helyzetben a franciák számára (kormányzati) siker?

A múlt hét végével távozott Martine Aubry, a Szocialista Párt (PS) főtitkára. Utódlását nem bízta a véletlenre. A távozó főtitkár és a miniszterelnök gyakorlatilag maguk nevezték ki az új főtitkárt, Harlem Désirt azzal, hogy az októberi kongresszuson várhatóan többséget szerző platform élére ejtőernyőztették. A kongresszusig hátra lévő időszakban mellesleg ugyanő, Harlem Désir látja el a főtitkári feladatokat, csakúgy, mint az előválasztások idején, amikor Martine Aubry is jelölt volt az elnökjelöltségre...

Franciaország a napokban tömegesen utasított ki román és bolgár romákat a területéről, továbbá illegális telepeket számolt fel, ahogyan két évvel ezelőtt, Nicolas Sarkozy elnöksége alatt (lásd itt, itt és itt). Az Európai Bizottság, a baloldal egyes képviselői és emberi jogi szervezetek - úgy, ahogyan Sarkozy időszakában - ismét keményen kritizáltak, és többek között kétségbe vonták, hogy az egyes migránsok kiutasításának az elbírálása egyénileg történt, illetve hogy valóban önkéntes volt a hazatérés.