Franciaország a napokban tömegesen utasított ki román és bolgár romákat a területéről, továbbá illegális telepeket számolt fel, ahogyan két évvel ezelőtt, Nicolas Sarkozy elnöksége alatt (lásd itt, itt és itt). Az Európai Bizottság, a baloldal egyes képviselői és emberi jogi szervezetek - úgy, ahogyan Sarkozy időszakában - ismét keményen kritizáltak, és többek között kétségbe vonták, hogy az egyes migránsok kiutasításának az elbírálása egyénileg történt, illetve hogy valóban önkéntes volt a hazatérés.

Nem kívánatos bevándorlók

Az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekért felelős alelnöke, Vivane Reding irodája bejelentette: a Bizottság figyeli, hogy mi történik Franciaországban, sőt, névtelen források úgy értelmezték a bizottsági üzenetet, hogy a romák kiutasításának a kérdését Brüsszelben az új baloldali kormány vizsgájának tekintik. Közismert, hogy Sarkozy elnöknek igencsak meggyűlt a baja Reding asszonnyal, s a vita eredményeképpen a franciáknak törvényt is kellett módosítaniuk, hogy a francia bevándorlási szabályok jobban megfeleljenek a személyek szabad mozgásához és a diszkrimináció tilalmához kapcsolódó uniós előírásoknak.

Az új elnök, Hollande a kampány során arra tett ígéretet, hogy a telepfelszámolásokat alternatív megoldásokkal kísérik majd - a sajtó egy része egyébként éppen ezeket a sehol nem látható alternatív megoldásokat kéri számon az új kormányon.

A váratlanul keményen fellépő francia belügy azt mondja, hogy kizárólag a törvények betartásával számol fel telepeket és utasít ki embereket Franciaországból, egyesével megvizsgálva az eseteket. A belügyminiszter, Manuel Valls egyébként a közegészségügyi szempontra hivatkozik, ami tudvalevőleg a személyek szabad mozgásának az egyik érdemleges korlátja az unión belül, és vélhetően olyan indok, amellyel nehéz Brüsszelből érdemben vitába szállni.

Igény van

Úgy tűnik, hogy a történelem ismétli önmagát, és a romatelepek kérdése ismét európai szintű vitatéma lesz (hacsak Párizs nem tudja megmagyarázni - esetenként saját magának is - hogy a diszkriminációmentességet szem előtt tartva teszi, amit tesz). Mindazonáltal a francia elit könnyen élheti meg úgy mindezt, mint számára megoldhatatlan problémát, sőt, mint olyan Kelet-Európából importált problémát, amelyet szociális ellátással, oktatással, a társadalmi kohézió erősítésére és a diszkrimináció felszámolására irányuló szakpolitikákkal elsősorban Romániának és Bulgáriának kellene orvosolnia (ráadásul nettó befizetőként ehhez maga Franciaország is biztosít forrásokat a különböző uniós alapokon keresztül). Az első ilyen keményebb hangok már meg is jelentek a sajtóban, ráadásul a témát összekötve a bűnözés problémájával, ami egy esetleges kemény vita kimenetele szempontjából nem sok jót ígér.

A franciaországi romatelepek felszámolása ráadásul újabb vitatéma lehet a schengeni övezethez csatlakozni kívánó Bulgária és Románia, illetve a lehetőséghez nem túl nagy lelkesedéssel viszonyuló Franciaország között. Egy szélsőségesen elfajuló vita esetén továbbá ismét előkerülhet a 2005 környékén már felmerült kelet-európai bevándorló rémképe, a lengyel vízvezetékszerelő, a szociális dömping, a nyugati szociális ellátásokra utazó kelet-európai figurája és így tovább. Hogy erre a diskurzusra Nyugat-Európában esetenként van igény, azt láthattuk a Románia és Olaszország közötti bevándorlási konfliktusok kapcsán 2007 környékén, vagy éppen ez év elején, amikor a holland Szabadságpárt bűnöző és lumpen stb. kelet-európaiakat feljelentő weboldalt indított - hatalmas botrányt kiváltva - bevándorlásellenes pozícióját alátámasztandó.

Európa lehet a vesztes?

Kérdéses tehát, hogy a Bizottság diszkriminációellenes, az európai gondolatot és értékeket képviselni próbáló politikája mennyire fér majd össze a gazdasági válságtól egyre inkább elfásult nyugati választópolgárok hangulatával, akik nem szívesen látnák a keleti szociális problémák nyugatra exportálását. Persze az sem egyértelmű, hogy a kelet-európai vándorlás, illetve specifikusan a kelet-európai romák kérdése mennyire üti meg az ingerküszöböt Franciaországban az uborkaszezon közepén. Szélsőséges esetben azonban meglehetősen messze juthatunk a 2011-es uniós romastratégia kulturált egyetértésben lefolytatott vitáitól. Ha elszabadulnak az indulatok, illetve ha beeszi magát az a gondolat a nyugat-európai polgárok fejébe, hogy a keleti tagállamok polgárai, az onnan származó bevándorlás "veszélyes", az már középtávon is sokat árthat az európai szolidaritásnak, az egységgondolatnak.