Miként Magyarországon, a második világháborús kollaboráció Franciaországban is vitatéma. Az emlékezés nehézkes, a "maroknyi kollaboráns és a sok ellenálló" vonzó mítosza csak lassan dőlt meg. Ma már tudjuk, hogy kezdetben inkább az ellenállók voltak maroknyian, miközben a haldokló köztársasági elit "lefeküdt" az új nácibarát rezsimnek. De vajon a francia kontinentális területen berendezkedő Francia Állam, azaz a Vichy-rezsim volt-e maga "Franciaország"? A kérdés nem elméleti nyelvészkedés: arról szól, hogy ki felel Vichy bűneiért.

Ősszel új elnököt választ Nicolas Sarkozy helyére a legnagyobb francia ellenzéki párt, az UMP. Az egyik legfontosabb vitatéma az, hogy minek: elsősorban ellenzéki vezérnek, vagy potenciális 2017-es jelöltnek? Valójában azonban ez egy elegáns álvita. Az a jelölt, aki azt állítja, hogy nem a 2017-es elnökválasztásra gondol reggelente, borotválkozás közben, az biztosan hazudik.

Lionel Jospin volt miniszterelnök megbízást kapott Hollande elnöktől, hogy egy bizottság élén - novemberi határidővel - készítsen jelentést "a közélet erkölcsösebbé tételének" módozatairól. A cél szép, ám az már kevésbé, hogy mindez azon a héten történt, amikor a képviselők visszakézből utasították el azt az egyébkét centrista javaslatot, amely konkrétan saját juttatásaik átláthatóvá tételéről szólt volna.

Nicolas Sarkozy eltűnt a nyilvánosság elől - valószínűleg tudja azt, amit Magyarországon Gyurcsány Ferenc nem: tudni kell visszahúzódni, ha az ember ismét erőre akar kapni.

François Fillon volt miniszterelnök egy interjúban bejelentette, amit már úgyis mindenki sejtett: szeretne az UMP vezetője lenni. Ezzel megbontotta az egység látszatát a gaulle-ista utódpártban. Ez nemcsak a párt kármentési lehetőségei szempontjából rossz taktika három héttel a nemzetgyűlési választás előtt - álláspontom szerint magának Fillonnak is árthat.

François Hollande az első olyan francia elnök, aki nem házasságban él a kedvesével (leszámítva azt a rövid időszakot, amikor Nicolas Sarkozy Carla Brunival "járt"). Valérie Trierweiler nevét még csak most tanulgatja a francia sajtó, különösen a bulvár. De a kis szombati színes hírek azért máris róla szólnak.

Az új francia kormány nem egyszerűen a kormányzásra összeállt politikai testület, hanem kampányüzenet a jövő hónapban esedékes nemzetgyűlési választásokra.

Holnap hivatalba lép az új francia elnök és megnevezi a miniszterelnököt. Elsősorban két potenciális jelölt, Martine Aubry pártfőfitkár és Jean-Marc Ayrault nemzetgyűlési frakcióvezető neve kering az éterben. És ahogy az már lenni szokott, mindkettő mellett szólnak érvek és ellenérvek is. Vajon mit mérlegel Hollande?

A francia elnökválasztás komolyabb meglepetések nélkül zajlott le: Mitterrand után 2012-ben újabb szocialista költözhet az Élysée-be. De a kampány még nem ért véget: a megválasztott elnök most azért küzd, hogy legyen kormányalakító többsége is a Nemzetgyűlésben.

Sokszor írtam már, hogy Toulouse hatásairól csak találgatni lehet - legalábbis ameddig nincsenek konkrét számok a kezünkben. Most vannak, és úgy tűnik, Toulouse hatása limitált a választók fejében.

A franciák (is) imádják az összeesküvés-elméleteket. Számító politikusok, gonosz szándékok, és persze semmi sem véletlen...

Miközben a kampány éledezik és Franciaország a toulouse-i merényletet igyekszik feldolgozni, a másodvonalban érdekes események zajlanak.

A toulouse-i gyilkosságok kapcsán óhatatlanul felmerül az a nem túl ízléses kérdés, hogy egy elnökválasztási kampány idején az eset kinek lehet politikailag kedvező. Végleges válasz még nincs, hiszen az "ügy" még ma is "zajlik", s a politikai adok-kapok is éppen hogy újraindult. De néhány értelmezési szempont már felvethető; s nem feltétlenül nélkül igaz az a politikai közhely, hogy a rendetlenség a hatalmon lévőknek kedvez.

"A rendőrség feltételezése szerint ugyanaz az ismeretlen tettes lövöldözött hidegvérrel egy zsidó iskola előtt hétfőn reggel, meggyilkolva négy embert, köztük három kisgyereket Toulouse-ban, mint aki egy héttel ezelőtt szintén Toulouse-ban megölt egy szolgálaton kívüli tiszthelyettest, néhány nappal később pedig a szomszédos Montaubanban három színes bőrű fiatal katonát." - írja a HVG.hu.

(...)

Az elmúlt hetekben és hónapokban Nicolas Sarkozy folyamatosan vesztésre állt szocialista ellenfelével szemben. Egy korábbi írásomban már figyelmeztettem arra, hogy a meccs korántsem lefutott, nincsen François Hollande zsebében az Elysée. A legutóbbi kutatások azt bizonyítják, egyre izgalmasabb a verseny: Sarkozy erősödik, Hollande pedig mintha nem találná rajta a fogást. A jobboldali tábor kezdi visszanyerni az önbizalmát.

Egy friss felmérés szerint Nicolas Sarkozy az elnökválasztás első fordulójában több szavazatot szerezne, mint szocialista ellenfele, François Hollande.

A szélsőjobboldali Nemzeti Front új elnöke, Marine Le Pen megszerezte az elnökjelöltséghez szükséges 500 támogató aláírást, így nincsen akadálya annak, hogy felkerüljön a szavazólapokra.

Nicolas Sarkozy vélhetően egy "klasszikus" kampánnyal igyekszik fordítani a számára egyelőre kedvezőtlen elnökválasztási erőviszonyokon: a radikális jobb felől húzódik be a középre.

Ma két hírrel jelentkezik a franciapolitika.blog.hu: egy elemzéssel az örmény népirtás kapcsán, illetve egy új szocialista kampánytémával, a magas jövedelműeket sújtó esetleges 75%-os adókulccsal.

Az Euractiv egy hosszú és igen alapos elemzést közölt ma reggel a francia szocialista elnökjelölt, François Hollande Európához, Európai Unióhoz kapcsolódó nézeteiről. A szöveg elérhető itt.

Miközben François Hollande új elnöki programjával turnézik, szinte feltűnő, hogy a szocialisták mennyire egységesnek tűnnek mögötte. Mintha a 2007-es széthúzás mára a múlté lenne, noha egy-két félmondat árulkodik az ideológiai ellentétekről. Ha nagyobb az egység, ha nem, a meglepően nagy csönd minden bizonnyal - legalább részben - Martine Aubry érdeme.