A Les Échos gazdasági lap megszerzett egy levelet, amelyet a Titan gumigyártó vezére írt Arnaud Montebourg iparért felelős miniszternek, és amely szerint cége nem kívánja megvenni a bezárásra ítélt Amiens-Nord-i Goodyear-üzemet. A levél stílusa kemény: többek között azt állítja, hogy a francia munkások jó sok pénzért három órát dolgoznak, egy órás ebéd- és három órás pletykaszünetet tartanak, a Titan pedig nem olyan hülye, hogy ezt meg akarja venni... A francia közélet felhorkant. Pedig azért lenne min elgondolkodni.

Egy kemény hangvételű levél

Maurice M. Taylor Jr. levele valóban nem a diplomáciai finomság mintapéldánya, de éppen ezért érdekes. A legütősebb gondolatok:

• A Goodyear négy éve próbálja megmenteni a telephely álláshelyeinek egy részét, de a kormány és a szakszervezetek a beszélgetésen kívül nem tettek semmit.
• A munkások sokat keresnek, de csak három órát dolgoznak. Egy óra az ebédszünet és három órát beszélgetnek. Egy látogatás során azt mondták a szakszervezetisek, hogy "ez így megy Franciaországban".
• "Ennyire hülyének néznek bennünket?"
• A farmert nem érdekli, honnan jön és milyen szubvencióval, ő olcsó gumit akar.
• Az amerikai kormány sem jobb, mint a francia. A cég milliókat fizetett ügyvédeknek, hogy a szubvenciókkal dolgozó kínai termelőket támadja.
• A Titan megvesz egy kínai vagy indiai üzemet, egy euró alatti órabért fizet, és majd szépen exportál minden gumit, ami a franciáknak kell.
• "Önök megtarthatják az úgynevezett munkásaikat", az üzem nem érdekel bennünket.

A globalizáció esszenciája?

A reakciók rendkívül érdekesek. A rue89 nevű oldal egyik cikke szerint például a levél "olyannak mutatja a globalizációt, amilyen", s "ezerszer hatékonyabb, mint Michael Moore összes filmje". 

Az illetékes miniszter, vagyis a címzett maga, nem kívánt reagálni a levélre. Az üzem szakszervezeti vezetője a maga részéről úgy ítélte meg, hogy a szöveg sértő Franciaországra nézve, és esetleges jogi lépéseket is kilátásba helyezett. Hozzá kell tenni, hogy utóbbi úr, Mickael Wamen CGT-képivselő ugyanezzel a lendülettel gyakorlatilag elmebetegnek is minősítette a Titan vezérét és azt is kifejtette, hogy 2012-ben éppen a CGT feltételei voltak elfogadhatatlanok a TItan számára, amit retrospektíve nem is bán.

Számít-e, hogy hány óra a munkaóra?

A levél legütősebb (azaz leginkább sértő) része valószínűleg a "három órás"-tétel és az "úgynevezett munkásokra" vonatkozó mondat. Ez a levél azt sugallja, hogy a francia munkások keveset dolgoznak, lusták, jobb esetben pedig túl drágák az elvégzett munkához és a kínai, indiai versenytársakhoz képest.

Gyakori sztereotípia, hogy a franciáknak gondjuk van a munkával, illetve keveset dolgoznak. Ugyanakkor ez így nem igaz. Látnunk kell, hogy a "kevés" és a "sok" mindig relatív, azaz nem feltétlenül az határozza meg egy ország jólétét, versenyképességét és produktivitását, hogy hány órát dolgoznak a munkavállalók.

Az alábbi cikkben például található egy érdekes adattábla azzal kapcsolatban, hogy országonként hány órát, és milyen produktivitással dolgoznak az emberek Európában. A legtöbb órát évente ezek szerint a görögök (!) dolgozzák, és bizony a magyarok állnak a második helyen. Érdemes megnézni a táblázat negyedik oszlopát is: a magyarok a legkevésbé produktívabb országok listáján is ezüstérmesek, vagyis sokat dolgoznak, de rendkívül rossz hatékonysággal.

Ami pedig a franciákat illeti: átlagosan több órát dolgoznak, mint a németek (!). A produktivitási listán is egymás mögött található a két nemzet, ráadásul úgy, hogy Franciaország Németország előtt áll (!). Ezek alapján nehéz lenne amellett érvelni, hogy a franciák úgy ahogy van, lusták, nem produktívak. A számok egészen egyszerűen mást mutatnak - a francia gazdaság gondjait vélhetően máshol kell keresni.

Érték a munka vagy nem?

Nem állíthatjuk, hogy nincs problémánk a Titan-levél stílusával és tartalmával, ugyanakkor abban is biztosak vagyunk, hogy a sértettségben úszkáló franciák a lényeges kérdésekre nem fognak rákérdezni. Ez a szerda reggeli sajtóból is világosan látszik, ahol a Titan vezérigazgatójának a republikánus kötődésétől kezdve Ádámon át Éváig bezárólag minden előkerül, csak a lényeg nem. Álláspontunk szerint öt kérdést kellene feltennie a francia politikai elitnek, és összességében a franciáknak a levéllel kapcsolatban:

• Mi az oka annak, hogy versenyképesebb dolog Indiában és Kínában gyártani és azután behozni a termékeket? Ha ez az alacsony bérköltség, akkor akar-e Franciaország ezen a téren versenyezni?
• Az amerikai kormány éppen annyira megkapja a magáét a szövegben, mint a francia, de erről elég nagy a hallgatás. Arról szintén nem beszél senki, hogy hogy is kellene, hogy kinézzen a "tisztességes verseny" Kínával és Indiával szemben, mi lenne itt mondjuk az EU és az USA érdeke, milyen lenne az amerikai és európai cégek számára kedvező verseny- és vámpolitika? Milyen tartalmú kétoldalú egyezményekre lenne szükség Indiával és Kínával?
• Ha az alacsony bérezés és a szakképzetlen munka olcsóbban elérhető a Távol-Keleten, hogyan tudna versenyezni Franciaország a magas hozzáadott értéket, képzett munkaerőt igénylő ipari szektorokban?
• Mit érdemes kezdeni a munkásosztály maradékaival, milyen perspektíva nyújtható ennek a rétegnek? Hogyan akadályozható meg, hogy a Nemzeti Front továbbra is ezen a területen vadászgasson?
• És ami a legfontosabb: a franciák mint nemzet egészen pontosan milyen viszonyban vannak a munkával?  Talán Valéry Giscard d'Estaing mondta azt a 35 órás munkahét kapcsán, hogy nincs annál rosszabb üzenet, mint amikor egy ország úgy gondolja, hogy a munka rossz dolog és menekülni kell előle. Nos, a franciák számára jó vagy rossz dolog a munka? Önérték-e? A 35 órás munkahét, a 60 éves nyugdíjkorhatár és a Sarkozy-féle "dolgozzunk többet, hogy többet kereshessünk" után itt lenne az idő ennek az értékvitának a lebonyolítására is.

Ha pedig esetleg e témákról megindulna egy érdemi vita, akkor Maurice M. Taylor Jr. legalább elmondhatná, hogy bár céget ugyan nem vett, de azért végül mégis jót tett a franciákkal...