Most, hogy az egész ország értesülhetett Orbán Viktor ötvenedik születésnapjáról, a nép továbbá kifejezhette őszinte és kevésbé őszinte jókívánságait*, tegyük fel a kérdést: mikor öreg egy politikus? A francia tapasztalat azt mutatja, hogy semmiképpen sem ötven éves korában.

Merkel kancellár tegnap Párizsban bírt tárgyalni. És ha már ott volt, jól el is szólta magát.

"A választójog, illetve elemeinek érték- vagy érdekalapú alakítgatása nem hazai találmány. Talán még egy akadémiai doktori dolgozat is kevés lenne a nemzetközi példák mindenre kiterjedő összeszedegetéséhez és részletes elemzéséhez. A választókerületi határok átrajzolása és a szabályok önérdeket figyelembe vevő alakítása nem szép dolog, de közvetlen hasznához nem férhet kétség: legutóbb például az amerikai republikánusok REDMAP-memója (Redistricting Majority Project) dicsekedett azzal, hogy e praktikáknak köszönhetően sikerült megőrizniük a képviselőházi többséget. A kortárs magyar vitákban példaként fel-felhozott Franciaország pedig kifejezetten élen jár az efféle machinációkban: szinte nincsen olyan eleme a széles értelemben vett választójognak, amelyhez valaki, valamikor, valamilyen célzattal ne nyúlt volna hozzá."

François Fillon és Nicolas Sarkozy ugyan öt évig együtt dolgoztak mint köztársasági elnök és mint miniszterelnök, de hiba lenne azt gondolni, hogy össze vannak ragasztva. Sosem voltak, és soha nem is lesznek.

Péntek este végleg eldőlt, hogy a meleg párokat (majdnem) ugyanazok a jogok illetik meg Franciaországban, mint a heteroszexuális párokat, tekintettel arra, hogy az Alkotmánytanács visszapattintotta az ellenzők összes érvét és alkotmányosnak nyilvánította a házassági egyenlőségről szóló törvényt.

Hollande elnök szerint egyetlen miniszter sincsen biztonságban. De tegnapi sajtókonferenciáján az is világossá vált, hogy senkinek nem kell azonnali hatállyal rettegnie. Ugyanakkor egyértelmű, hogy nem az a kérdés, lesz-e kormányátalakítás, hanem hogy mikor.

Hatalmas tüntetések, utcai balhék, hetekig tartó viták: vajon tényleg annyira megosztotta a francia társadalmat a házassági egyenlőség problémája? És vajon tényleg sokat ártott-e Hollande elnöknek, hogy betartotta az ígéretét? Álláspontunk szerint 1) ha nagyon úgy nézzük az adatokat és 2) nem.

Ha egy évvel a 2012-es elnökválasztás után most vasárnap újabbat rendeznének Franciaországban, azt François Hollande vélhetően elveszítené: jelenlegi alacsony támogatottsága részben elnökként folytatott politikájának, részben pedig a Szocialista Párt “egységet és programot színlelő” választási felkészülésének köszönhető. A kormányoldal bukdácsolásai ellenére azonban a jobboldal sincs túl rózsás helyzetben. Évértékelő sorozatunk hetedik, befejező része.

Ha egy évvel a 2012-es elnökválasztás után most vasárnap újabbat rendeznének Franciaországban, azt François Hollande vélhetően elveszítené: jelenlegi alacsony támogatottsága részben elnökként folytatott politikájának, részben pedig a Szocialista Párt “egységet és programot színlelő” választási felkészülésének köszönhető. A kormányoldal bukdácsolásai ellenére azonban a jobboldal sincs túl rózsás helyzetben. Évértékelő sorozatunk hatodik része.

Ha egy évvel a 2012-es elnökválasztás után most vasárnap újabbat rendeznének Franciaországban, azt François Hollande vélhetően elveszítené: jelenlegi alacsony támogatottsága részben elnökként folytatott politikájának, részben pedig a Szocialista Párt “egységet és programot színlelő” választási felkészülésének köszönhető. A kormányoldal bukdácsolásai ellenére azonban a jobboldal sincs túl rózsás helyzetben. Évértékelő sorozatunk ötödik része.

Ha egy évvel a 2012-es elnökválasztás után most vasárnap újabbat rendeznének Franciaországban, azt François Hollande vélhetően elveszítené: jelenlegi alacsony támogatottsága részben elnökként folytatott politikájának, részben pedig a Szocialista Párt “egységet és programot színlelő” választási felkészülésének köszönhető. A kormányoldal bukdácsolásai ellenére azonban a jobboldal sincs túl rózsás helyzetben. Évértékelő sorozatunk negyedik része.

Ha egy évvel a 2012-es elnökválasztás után most vasárnap újabbat rendeznének Franciaországban, azt François Hollande vélhetően elveszítené: jelenlegi alacsony támogatottsága részben elnökként folytatott politikájának, részben pedig a Szocialista Párt “egységet és programot színlelő” választási felkészülésének köszönhető. A kormányoldal bukdácsolásai ellenére azonban a jobboldal sincs túl rózsás helyzetben. Évértékelő sorozatunk harmadik része.

Ha egy évvel a 2012-es elnökválasztás után most vasárnap újabbat rendeznének Franciaországban, azt François Hollande vélhetően elveszítené: jelenlegi alacsony támogatottsága részben elnökként folytatott politikájának, részben pedig a Szocialista Párt “egységet és programot színlelő” választási felkészülésének köszönhető. A kormányoldal bukdácsolásai ellenére azonban a jobboldal sincs túl rózsás helyzetben. Évértékelő sorozatunk második része.

Ha egy évvel a 2012-es elnökválasztás után most vasárnap újabbat rendeznének Franciaországban, azt François Hollande vélhetően elveszítené: jelenlegi alacsony támogatottsága részben elnökként folytatott politikájának, részben pedig a Szocialista Párt “egységet és programot színlelő” választási felkészülésének köszönhető. A kormányoldal bukdácsolásai ellenére azonban a jobboldal sincs túl rózsás helyzetben. Évértékelő sorozatunk első része.

A Szocialista Párt (PS) egy készülő anyaga szerint a német politika önző és rugalmatlan, túlságosan megszorításpárti, Angela Merkelt pedig elsősorban a német befektetők érdekei és a szeptemberi választás érdekli. A személyeskedő részeket azóta kihúzták a tervezetből - vagyis dübörög a kármentés. A németeket hibáztató franciák ritkán gondolnak bele, hogy a német politika és a német választók hogy élik meg az eurózóna válságát, pedig érdekes szempontokkal gazdagodhatnának, ha kicsit megerőltetnék magukat.

François Hollande a kampányában azt mondta, nem szereti a gazdag embereket, és a pénzügyi világ a fő ellensége (ennek megfelelően tette meg a 75%-os adókulcsra vonatkozó javaslatát). Most azonban kiderült: egyik minisztere egy igen gazdag adócsaló, másik nyolc meg nettó milliomos, azaz gazdag ember. Most akkor hogy van ez?

Érdekes nyilatkozatot tett a napokban Jean-Pierre Raffarin volt miniszterelnök. Kifejezetten De Gaulle-ra hivatkozott, amikor azt mondta, hogy az ország a rendetlenség veszélyével néz szembe - és itt a Tábornoknak a 68-as diáklázadás kapcsán elhíresült "chienlit" kifejezését használta.

Veszélyben Hollande egész elnöksége - olvashatjuk manapság számos sajtóorgánumban. Bár a Cahuzac-ügy nem olyan súlyos, mint mondjuk a Watergate volt Richard Nixon számára, Hollande 2017-es újraválasztása tényleg simán elmehet rajta. Merthogy a "normális" elnökről kiderült, nem tudja tartani a szavát. Hollande-nak tehát a következő években újra kell építenie az Hollande-márkát.

A francia politikai elit - többek között - a nyilvános és ellenőrzött vagyonbevallás eszközét tűnik megszülni a Cahuzac-ügyre adott válaszként. Mi, magyarok tudjuk a legjobban, hogy a vagyonnyilatkozat nem feltétlenül csodaszer, arra azonban jó lehet, hogy a francia politikai elitet piszkáló konkrét adócsalási ügyre legalább látszólag rendszerszintű megoldást adjon. És nem utolsó sorban arra is remek, hogy kicsit szétzilálja az ellenzéket...

A kormányoldalnak egyelőre nem sikerült elhitetnie, hogy semmit sem tudott Jérôme Cahuzac volt költségvetési miniszter viselt dolgairól. Sőt, a helyzet napról napra romlik ebből a szempontból.

Hollande elnök nem túl jól sikerült televíziós interjúja, valamint Jérôme Cahuzac volt költségvetési miniszter váratlan vallomása, miszerint hazudott svájci bankszámlája ügyében, mutatja, hogy milyen gyorsan fordulhat a politikai széljárás. Jó tíz napja a kormányzat még úgy érezhette, hogy egy icipicit levegőhöz jutott. Most meg látványosan fuldoklik...

A múlt heti "korrupciós nagyhét" sok szempontból tisztította a képet a francia belpolitikában. François Hollande ugyanis megszabadult a Cahuzac-ballaszttól, és az is világossá vált, hogy Sarkozy nem fogja tudni kitérő nélkül végigcsinálni az amúgy szépen megkomponált visszatérési stratégiáját. Ettől még a kormányoldal persze bajban van - de talán egy kis időt azért nyert.

Egy csütörtökön megjelenő beszélgetésben tavaly májusi veresége óta másodszor szólal meg nyilvánosan Nicolas Sarkozy. Nem meglepő: a szövegben esetleges visszatéréséről, kedvről, meg a haza iránti kötelességről beszél. A la de Gaulle.

A francia Szenátus 174-171 arányban megszavazta, hogy amnesztiában részesüljenek azok, akik 2007. január 1. és 2013. február 1. között, tüntetések, sztrájkok, szakszervezeti megmozdulások stb. alkalmával maximum öt év börtönnel fenyegetett bűncselekményt követtek el. A kommunisták javaslatába enyhítő célzattal ugyan alaposan belenyúlt a kormányoldal, de azért támogatta. Ami - ha jobban belegondolunk - elképesztő: a jogszabály tökéletesen szembemegy a Francia Köztársaság alapértékeivel.

Komoly szakpolitikai vitát váltott ki a családi juttatások megadóztatásának az ötlete Franciaországban, melyet a Számvevőszék szocialista elnöke vetett fel (éppen egy időben azzal, amikor nálunk a nyugdíjak megadóztatásának az ötletét dobta be... az OECD). Tanulságos érvek, tanulságos leosztások, üléspontoktól függő álláspontok.