A kormányoldalnak egyelőre nem sikerült elhitetnie, hogy semmit sem tudott Jérôme Cahuzac volt költségvetési miniszter viselt dolgairól. Sőt, a helyzet napról napra romlik ebből a szempontból.

1. A legfrissebb hírek (na jó, pletykák) szerint Cahuzac 2009-ben megpróbált 15 millió eurót elhelyezni egy genfi intézménynél, csak nem fogadták. Persze a volt miniszter ügyvédje cáfolni próbálta a dolgot, de a kabátlopási ügyek, mint tudjuk, roppant makacs dolgok. (és akkor még nem említettük azt, hogy Cahuzac vélhetően hazudott a svájci banknak is, amikor írásba adta, hogy a pénze adózott forrásból származik). Úgy tűnik, hogy az a hazugságspirál, amelyről Cahuzac a honlapján publikált vallomásában beszélt, mélyebb, és régebb óta csavarodik, mint az bárki is gondolni merte volna...

2. Mind Pierre Moscovici pénzügyminiszternek, mind François Hollande köztársasági elnöknek magyarázkodnia kell az ügy miatt: ha nem tudtak Cahuzac adócsalási manővereiről, akkor azért, ha pedig tudtak, akkor azért (a New York Times szerint egyenesen Hollande elnök gyengeségét bizonyíthatja, ha nem tudott róla - és ebben az érvben, lássuk be, van is valami). Régen túl vagyunk tehát azon a fázison, ahol a miniszteri magánbűn magűnbűn, és nem pedig közügy. A nyomás hatalmas, és korántsem véletlen, hogy Hollande a hétvégén példaadásról, és erkölcsről szónokolt Tulle-ben.

3. Egyre kevésbé hihető egyébként, hogy senki semmiről nem tudott, és a múlt heti nagy vallomás hallatán mindenki a szívéhez kapva pihegett. Bizonyíték: a hétvégén baloldali (!) Libération arról cikkezett, hogy a jobboldal (!) már 2012-ben tisztában volt Cahuzac számlaügyével, ezért nem is gondolták, hogy miniszter lehet. Joggal merül fel tehát a kérdés, hogy ha a jobboldalon tanácsadói szinten is ez volt a téma 2012-ben, akkor hogy a manóban lehetséges, hogy a baloldalon ilyen információhiányos járvány pusztított?

4. A jobboldal igyekszik rátolni a kormányra a balhét, amikor arra kérdez rá, hogy vajon ki mit tudott; illetve amikor kormányátalakítást követel. Hollande elnök a maga részéről elutasította utóbbi lehetőségét, mondván, nem a kormány becsületén esett csorba. Persze mást nem is mondhatott: egy köztársasági elnök nem húzhatja be fülét-farkát, csak mert az ellenzék azt mondja. Mi lehetne a gyengeség és a bűnösség erősebb jele, mint egy "betoji" kormányátalakítás? Kormányt átalakítani nem akkor szoktak, amikor az ellenzék akarja, hanem amikor az elnök idejét látja (például mert meg akar szabadulni valakitől, aki megtette, amit megkövetelt a haza, ha "dinamizálni" akarja a kormányzást, esetleg fontos kampányidőszak közeleg).

"Harc a pénzügyi csalás ellen", avagy a pandúr volt a rabló (Fotó: LeMonde.fr)

5. A meccs ezen fázisában a jobboldal tűnik ügyesebbnek - a baloldalnak nem igazán sikerül leválasztania magáról Cahuzacot. Elég csúnya közvélemény-kutatási adatok láttak napvilágot a napokban, és szinte mind egy baloldali kommunikációs kudarc felé mutat: ezek közül csupán a legkevésbé érdekes adat az, hogy a franciák 77%-a véli úgy, hogy a politikusok korruptak (8%-os emelkedés). Tízből hat ember a kormányátalakítás mellett áll (ezt kívánja ugye az ellenzék is), a megkérdezettek egyharmada pedig akár azt is támogatná, hogy az elnök feloszlassa a nemzetgyűlést és - szinte biztosan együttlakásban, cohabitationban végződő - előrehozott választás legyen. Ami pedig még ennél is keményebb, az az, hogy a kormányátalakítás és a miniszterelnök-csere hívei között jelentős a baloldaliak (a 2012-es Hollande-szavazók) aránya is...

6. Tudjuk, hogy egy mérés nem mérés; tudjuk, hogy kevés idő telt el; és azt is tudjuk, hogy a Cahuzac-ügy hosszú távú hatásairól korai lenne még bármit is mondani. De azt azért érezzük, hogy valamilyen hosszú távú hatása lesz. Árulkodó, hogy egyre több politikus aggódik azon, hogy a Cahuzac-ügy az egész politikai elit imázsát ronthatja. Egyre többen emlegetik egy "Tiszta kezek"-hadművelet szükségességét is. Márpedig ha ezzel az 1992-es olasz mintára utalnak, akkor tényleg elég nagy lehet a baj: abba az afférba az egész olasz politikai elit belebukott ugyanis...