Ha 2013 az adóbalhék éve volt, akkor 2014 könnyen a folytatása lehet. Az év ugyanis adóemelésekkel indul, ami (meglepő újdonság!) nem kedvez a társadalmi feszültség enyhülésének. Nem véletlen, hogy Hollande elnök újévi beszédében adókönnyítéseket is ígért...

Az újabb adóemelések éve

Aki 2014. január 1. reggelén magához tért a szilveszteri buliból és megnézte az újságok online változatait (például itt), az néhány kellemetlen dologra lehetett figyelmes: az ÁFA legmagasabb kulcsa például 19,6%-ról 20%-ra emelkedett, a középső kulcs pedig 7%-ról 10%-re. Az energiaitalokat is adó sújtja január 1-től (nem is kevés, 1 euró / liter). A valóság elől menekülni kívánókat közben azzal boldogítják, hogy a tévé-hozzájárulás is nő két euróval, továbbá jelentős mértékben drágul a cigaretta és a sodorható dohány. A tömegközlekedés is drágul. Kicsit megnyugtató, hogy egy kicsit nő a minimálbér is, ettől függetlenül 2014 az átlag francia számára egészen biztosan nem lesz könnyebb, mint 2013.

Hollande újévi bejelentése: alacsonyabb adók?

És akkor még nem beszéltünk azokról a franciákról, akiknek nincsen munkájuk. A munkanélküliség és az attól való félelem ugyanis legalább annyira frusztrálja a franciákat, mint az adóemelések - jól tudja ezt a kormányzat is, nem véletlen, hogy Hollande elnök újévi köszöntőjében nemcsak a hatalmas adóterhekről értekezett, hanem megegyezést is ajánlott a cégeknek, kevesebb szabályozást és alacsonyabb adókat ígérve, cserébe pedig több foglalkoztatást és szociális párbeszédet kérve. Az elnök amúgy kényszerhelyzetben van és volt: 2013 végére ígérte a munkanélküliségi számok javulását, de azok csak nem akartak még december végére sem szebbé válni (igen kellemetlen volt a kellően unortodox, "a negatív növekedés is növekedés"-típusú magyarázkodás, melynek során a látványosan romló számokra úgy reagált a kormány, hogy lám, elindult a javulás).

A 2014-es menü

Biztosak lehetünk tehát benne, hogy a munkanélküliség, az adózás és gazdasági növekedés fontos téma marad 2014 Franciaországában is. Egészen biztos, hogy nem kerül le az adóreform sem a napirendről. A fennmaradó időben a parlament két háza és a kormány olyan témákkal múlathatja az időt, mint a prostituáltak klienseinek büntetése, a boltok vasárnapi nyitvatartásának szabályozása, az eutanázia engedélyezése, a leszbikus házaspárok mesterséges megtermékenyítésben való részvétele, illetve egy várhatóan nagy zajt csapó büntetőjogi reform. Ha pedig még ez sem lenne elég, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a személyek szabad mozgása, Schengen, a bolgár és román roma-bevándorlás, valamint a közbiztonság kérdése ugyancsak előkerül majd időről időre.

Tessék választani!

2012 óta először idén azonban már a polgároknak is osztanak lapot: két komoly választás alkalmával is véleményt nyilváníthatnak a jelenlegi kormányoldal munkájáról - legalábbis ha az ellenzéken múlik, akkor mind a márciusi helyhatósági választás, mind pedig az utána következő EP-választás afféle népszavazás lesz Hollandék teljesítményéről. A baloldal ezt nyilvánvalóan szeretné elkerülni, a hírek szerint többek között azzal, hogy a helyhatósági választások alkalmával néhány nagy, szimbolikus várost (pl. Párizs) megszerez, illetve megtart, így csökkentve a várható vereség erejét. Az EP-választáson azonban könnyen kiderülhet az igazság, aminek viszont már az ellenzéki UMP sem örülhet őszintén: a közvéleménykutatások szerint akár Marine Le Pen Nemzeti Frontja is végezhet az élen.

Oda a szenátusi többség?

Biztosak lehetünk benne, hogy a helyhatósági választásokat mindegyik párt halálosan komolyan veszi majd, és nemcsak azért, hogy a Front-veszélyes EP-választásra legyen lendület: ősszel a Szenátus egy részét is újraválasztják, ahol a választott tisztviselők, így a márciusban megválasztott polgármesterek és önkormányzati képviselők az elektorok. A baloldal három éve bír csupán többséggel a Szenátusban, és könnyen lehet, hogy 2014-ben visszaáll a fél évszázados rend és trend: ebben az esetben gyakrabban hallhatunk majd minisztereket arról értekezni a szenátusi viták során, hogy mindegy, mit mondanak Önök, a végén úgyis a Nemzetgyűlés dönt.

Új ember kell?

Évek óta duruzsolják, hogy megtörténhet, de 2014-ben még alkalom is lehet rá: ha nagyon kikap a baloldal a két év eleji választáson, akkor már idén jöhet egy kormányátalakítás és egy esetleges miniszterelnök-csere is. Ayrault miniszterelnök számára egyre inkább az a kérdés, hogy befejezheti-e, amit elkezdett (például a nemrég bejelentett adóreformot), vagy valaki más aratja le a babérokat? Hollande elnök számára pedig az lesz a nagy dilemma, hogy a jobboldalon is népszerű Manuel Valls belügyminiszter, vagy a baloldal számára hívogató Martine Aubry lehet-e a megfelelő jelölt a kormányfői feladatra? Esetleg ideje meglepetést okozni és kirántani egy harmadik személyt a kalapból? És vajon ki alkalmasabb arra, hogy 2016-2017 környékén segítse az újraválasztási kampányt?

A Nemzeti Front és Sarkozy

Végül pedig ne felejtsük el, hogy a Nemzeti Front 2014-es további erősödése teljesen átrajzolhatja a francia politika prioritásait. Ha valami, hát ez az év egyik nagy talánya és bizonytalansági faktora. A másikat pedig úgy hívják, hogy Nicolas Sarkozy: ma már mindenki arra készül, hogy jön. És 2014-ben jön. A kérdés csak az, hogy pontosan hogyan és pontosan mikor.