Hogy van az, hogy a Charlie Hebdo rajzolhat, írhat, amit akar, de ha valaki megdicséri a párizsi terroristákat, akkor megbírságolják vagy börtönbe küldik? Miért lehet az egyiket (ha lehet), és miért nem lehet a másikat? Hol a szólásszabadság határa francia viszonylatban?

Nagyon sokat beszéltek az elmúlt hetekben arról, hogy a Charlie Hebdo-merénylettel a szólásszabadságot érte támadás, és akik tüntettek, felvonultak, tiltakoztak, azok részben a sajtószabadság, mint abszolút nyugati érték mellett álltak ki. Csakhogy a szólásszabadság Nyugat-Európában sem abszolút: számos országban tilos a gyűlöletbeszéd, vagy éppen büntetőjogilag üldözött a terrorizmus dicsérete. Franciaországban, például, utóbbi cselekmény miatt tucatszám kerültek bíróság elé emberek az elmúlt pár napban - világos, hogy akármit mondani nem lehet, a szólásszabadság egy percre sem abszolút. De mennyire nem?

Charlie Hebdo: egy gyakorlott bírósági látogató

Kezdjük magával a Charlie Hebdóval, amely közismerten sokaknak szúrta és szúrja a szemét durva anyagaival. Ha végignézzük a történetét, akkor azt látjuk, hogy egy provokációra szakosodott újsággal állunk szemben, amely a határok kóstolgatását gyakran kényszerült bíróságon védeni és magyarázni. Nem mindig sikerrel. A Le Monde gyűjtése szerint 1992 óta félévente átlag egy sajtóperre került sor: szélsőjobbosok, radikális katolikusok, muszlim szervezetek perelték a lapot, amely a 48 összeszámolható esetből 9-et el is vesztett (ezek között volt olyan eset is, amikor a lap egy csoport megsértésért cserébe bírságot, a karikaturista pedig felfüggesztett börtönt gyűjtött be). A fentiek alapján azt mondhatjuk, hogy a Charlie Hebdónak sem szabad mindent, sőt, sok esetben kényszerült a lap arra, hogy bíróság előtt védje magát.

A szólásszabadság határai

A sajtó szabadságról szóló, hatályos 1881. évi törvény teljesen egyértelművé teszi, hogy a szólásszabadság valóban nem abszolút. Büntetendőnek számít például (konkrét) személyek megsértése, a rágalmazás, az emberi méltóság figyelmen kívül hagyása, a gyűlöletre uszítás, a diszkriminációra, erőszakra való felhívás (antiszemitizmus, rasszizmus, emberiség elleni bűntettek védelmezése stb.). Ehhez a tiltalmi listához érkezik a terrorizmus nyilvános apológiája, amely 2014. novembere óta súlyosabb bűncselekménynek számít és külön törvény szabályozza. Hogy mennyire sikamlós talajon járunk, azt az is illusztrálja, hogy pár évvel ezelőtt a strasbourgi emberi jogi bíróságon a "köztársasági elnök megsértése" (!) fedőnevű bűncselekmény miatt ítélték el Franciaországot - ennek alkalmazásakor ráadásul nagyon nagy a politikai bosszú lehetősége! Azóta kicsit alakítottak is a szabályozáson.

A Charlie Hebdo specifikusan azért úszhatott meg számos keményebb karikatúrát, mert a laikus Franciaországban nincsen olyan büntetőjogi kategória, hogy istenkáromlás (kivéve az 1918-ban visszatért három megyét, ahol a vallási elöljárók, ideértve a zsidó és a muszlim közösség vezetőit is, maguk kérték pár nappal a merényletek előtt, hogy számolják fel a tényállást, tekintettel arra, hogy nem alkalmazzák, noha 2013-ban történt egy kísérlet a muszlim közösség részéről erre, éppen a Charlie Hebdóval szemben).

A bíróság eldönti

Egy vicc vagy egy karikatúra elvben tehát lehet nemcsak ízléstelen, de törvénytelen is. Bár tény, hogy a humor egy speciális, külön értelmezendő esetnek számít, mert nehéz megvonni a határokat. A francia gyakorlatban alapvetően bróság dönti el, hogy egy vicc megvalósít-e valamiféle bűncselekményt, például rágalmazást, gyűlöletre uszítást, konkrét személy vagy csoport megsértését, vagy a terrorizmus apológiáját (és innen már jól látszik, hogy Mohamed ábrázolása adott esetben miért csusszanhat át a "francia bírósági cenzúrán": nincsen konkrét "áldozat", akit megsértene, hiszen a Próféta már nem él, és ha a rajz nem uszít személyek vagy csoportok ellen, akkor nem valósít meg bűncselekményt).

Persze ezek a kérdések Franciaországban is vita tárgyát képezik. Az elmúlt napokban elindult egy vita a sajtószabadság határairól, és a vélemény-nyilvánítás szabadságáról - ez a vita örömteli, hiszen sokat tehet azért, hogy a fenti sikamlós területeken a mainál nagyobb konszenzus, esetleg jogalkalmazási egység jöjjön létre.