Joggal szerepel címlapokon az a nem túl kellemes hír, hogy a francia államadósság (története során először) elérte a 2 billió eurós szintet és (szintén történelmi határt átlépve) már meghaladja GDP 95%-át is. Úgy tűnik továbbá, hogy a 3%-os hiánycél 2015-ös elérése sem valósul meg. A másik oldalon viszont nem politikai célzatú expanzió és növekvő vásárlóerő áll, hanem elégedetlen, adóemelésekre panaszkodó polgárok.

Ha valaki le tudja bontani lélegeztetőgépkre, meg egy családra jutó adósság-szintre ezt a 2 billiós adatot, az remek (nem tartozom ezen matekzsenik közé), de biztos vagyok benne, hogy az ellenzék fog találni a feladatra alkalmas embert a következő napokban. Én csak ezt a képet látom:

Hozzá kell tenni a fentiekhez, hogy egyelőre gazdasági értelemben nem tűnik nagy tragédiának az adósság növekedése, mert a francia államadósságot viszonylag jó kamatokkal finanszírozzák a befektetők.

Az adósság növekedése, bár fontos szimbólum, de - politikai értelemben - sem feltétlenül primer probléma, ha van növekedés, vagy ha az adminisztráció az adósság növekedése és az egyensúly elérésének eltolása fejében olyan intézkedéseket hoz, amely a franciák számára kedves, esetleg a vásárlóerőt növeli (ami ugye szintén kampányígéret volt).

A helyzet azonban az, hogy bár Manuel Valls kormánya éppen a napokban jelentett be egy adócsökkentési tervet, a franciák jelentős része elégedetlen a befizetendő öszegek mértékével, a 2012 óta bekövetkezett nyílt és bújtatott adóemelésekkel (ez egy 2013 végi adat, de beszédes: akkor a megkérdezettek 72%-a tartotta túl magasnak az adókat).

Összefoglalva: növekvő adósság, nehezen kontrollálható költségvetési hiány, adóemelések, növekvő-stagnáló munkanélküliség, növekedési problémák... A polgárok felé ez így együtt nem túl jó üzenet a kormányoldal részéről. A mindennapi politikai vitákban joggal merül fel a kérdés, hogy hol az a rengeteg pénz, és miért nem látszik a költések eredménye a növekedésben, a munkahelyteremtésben?

Biztos vagyok benne, hogy a következő hónapokban számos ellenzéki, UMP-s elnökjelölttől hallhatjuk majd azt, hogy "nem elég, hogy halálra vagyunk adóztatva, még a költségvetés is rossz állapotban van, hamarosan megint Európa szégyenpadájra kerülhetünk, új munkahelyek meg csak nem születnek" - meg persze ennek az érvnek minden elképzelhető csavaros változatát.

Abba természetesen nem fog belemenni az ellenzék, hogy az adósság növekedése Nicolas Sarkozy kormányzása alatt is folyamatos volt (2007 harmadik negyedévében még 65%-on állt az adósság, 2012 második negyedévében viszont már 89%-os volt!). Nagy szerencséje az ellenzéknek, hogy a polgárok jelenleg nem Sarkozy-ra a legdühösebbek, hanem az utódjára...

Mit válaszolhat erre az adminisztráció? Elkezd-e visszafelé mutogatni? Nincs-e ehhez túl késő? Vajon elég lesz-e a Valls miniszterelnök által bejelentett reformterv a kontrázásra? Mikor lesznek láthatóak a strukturális reformok eredményei? Az ígért adócsökkentés-megtakarítás kombináció begyújthatja-e a gazdaság rakétáit? Vagy felerősödik-e azon baloldaliak hangja, akik azt mondják, hogy nem kell félni az adósságtól és a deficittől, hanem minél több pénzt kell pumpálni a gazdaságba és a vásárlóerő-növekedésbe, mert az majd meghozza a növekedést?