A Szocialista Párt (PS) egy készülő anyaga szerint a német politika önző és rugalmatlan, túlságosan megszorításpárti, Angela Merkelt pedig elsősorban a német befektetők érdekei és a szeptemberi választás érdekli. A személyeskedő részeket azóta kihúzták a tervezetből - vagyis dübörög a kármentés. A németeket hibáztató franciák ritkán gondolnak bele, hogy a német politika és a német választók hogy élik meg az eurózóna válságát, pedig érdekes szempontokkal gazdagodhatnának, ha kicsit megerőltetnék magukat.

"Szomszédjában élt a Hangya,
Éhen ahhoz ment panaszra,
S arra kérte, egy kevéske
Búzát adjon neki télre.
Búzát? Szólt a Hangya sógor.
Már ez aztán sok a jóból!
Tél elején sincs búzád már?t
Hát a nyáron mit csináltál?"
(La Fontaine: A tücsök és hangya)

1) Németország a 2000-es évek elején komoly versenyképességi reformokat vezetett be - amelyek mára beértek. Ezért lehetséges, hogy Németország ennyire állja a sarat a válságban, ezért lehetséges, hogy Európa vezető hatalmává válhatott az elmúlt években, némiképpen lenyomva a franciák politikai jelentőségét.

2) A reformoknak ára volt, és ezt az árat a német emberek fizették meg. A német reáljövedelmek már a válság előtt csökkentek (!), nőtt a szegénység, sőt, a dolgozó szegénység jelensége is egyre erőteljesebben kimutatható. A német emberek tehát jó előre megfizették, hogy országuk ennyire jól teljesít a válságban és makroszinten ennyire versenyképes.

3) Német szempontból tehát, amikor azt mondja valaki, hogy a németek önzőek, akkor azzal azt mondja, hogy a németek első áldozata kevés volt, hozzanak még egy kicsit azok kedvéért, akik fájdalmas reformot nem vezettek be, erőfeszítést nem tettek az elmúlt 15 évben azért, hogy most jobb helyzetben legyenek. Nem olyan ez, mint a tücsök és a hangya meséje?

4) Amúgy nincs arról szó, hogy a németek ne tennének be a közösbe: valójában a németek az eurozóna mentőalapjának (a stabilitási mechanizmusnak) a legnagyobb hozzájárulói.

Lesz még ilyen mosolygás? (A kép forrása: stern.de)

5) Angela Merkel kénytelen a szeptemberi választásra gondolni, mivel a német emberek iszonyatos ellenszenvvel tudják nézni, hogy az ő általuk megtakarított (el nem fogyasztott) jólét olyan országok megmentésére megy el, akik kreatív könyvelésből (Görögország), adóparadicsomi szolgáltatásokból (Ciprus) éltek, legalábbis így látszik onnan nézve. Ráadásul a nyugati részek polgárai még mindig fizetik a német újraegyesítés miatt kivetett szolidaritási adót, és ebben az évtizedben még fizetni is fogják, minden más elvárás erre rakódik rá.... 

6) Az euróellenes párt és a kalózok megjelenése és sikere azt mutatja, hogy Németországban is iszonyatos elégedetlenség fortyog - egy német kancellár nem tud erre nem figyelni. Amúgy Merkel őszi vereségére játszani önámítás: a szocdemektől sem várható gazdasági téren nagyon-nagyon érdemi változtatás, hiszen a német politikai elit egyezik a Schröder-időszakban bevezetett reformok kapcsán (a közvéleménykutatások szerint amúgy várhatóan Merkel kancellár marad, a kérdés, hogy milyen kormány élén). Persze a retorika mindig változhat, ha ettől esetleg a franciák jobban érzik majd magukat...

6) A németek gyakorlati mozgástere sem korlátlan. Egyrészt ott vannak a választók, akik jogosan mondják, hogy mi vagyunk a hangyák, erre jönnek a tücskök és kérik a búzát... Másrészt minden olyan kezdeményezés, amely német költségvetési források uniós hasznosításáról szól, rendre az alkotmánybíróságnál landol, amely azt vizsgálja, nem valósul-e meg transzferunió, az az illegális helyzet, hogy a német állam átvállalja más tagállamok adósságait.

7) A német gazdasági csoda, ha van ilyen, a kiszámíthatóságnak és a stabilitásnak köszönhető, vagyis annak, hogy a német politikai és gazdasági elit bizonyos alapvető gazdaságpolitikai kérdésekben egyezik, és a megegyezés mellett ki is tart. Icipicit lehet lazítani, icipicit lehet mozogni és élénkíteni, de a kiszámíthatóságra és stabilitásra építő elittől nem várható, hogy 180 fokban fordul és őrült módon költekezni kezd - akárki legyen kormányon.

8) Természetesen az egy legitim politikai és gazdasági vita, hogy Németországnak érdemes-e egy kicsit lazítani a gyeplőn, és ha lazít, akkor az milyen hatással lesz a befektetői bizalomra és húzhatja-e magával az eurozónát és a közép-európai államokat (Soros György például vehemensen képviseli azt az álláspontot, hogy Németországnak még bele kell tennie a közösbe az eurokötvények bevezetése által, vagy ki kell lépnie az eurozónából). Azon is el lehet vitatkozni, sőt, el is kell vitatkozni, hogy a német tőkének milyen szerepe volt a periférián kialakult és bedőlt buborékok kialakulásában, ugyanakkor ez akkor értelmes vita, ha számokkal, százalékokkal, cost-benefit elemzésekkel alátámasztott beszélgetés, és nem ujjal mutogatás és bűnbakkeresés.

9) Ezt a vitát nem ilyen stílusban kellene lefolytatni, bár Claude Bartolone házelnök és mások nagyon szeretnének konfontálódni a németekkel. Joggal kérdezte Manuel Valls belügyminiszter a hétvégén: ha Merkel megnyeri a szeptemberi választást, akkor mit csinál Franciaország, hadat üzen neki?

10) Az európai konstrukció értelme éppen az, hogy az európai nemzetállamok ne üzenjenek hadat többé egymásnak, hanem értelmesen, kompromisszumokat kötve, a közös érdeket képviselve hozzanak döntéseket. Azt azonban Franciaország sem képzelheti, hogy a kompromisszum az lesz, hogy nekik nem kell nagyon komoly, a polgárok számára is érzékelhető erőfeszítéseket tenniük, a németek meg mindig fizetnek. Mert a németek csak akkor és addig fizetnek, amíg látják, hogy van értelme, és a nyáron verejtékes munkával összegyűjtött búzájuk nem pocsékba megy. (Az Élysée a hírek szerint érti ezt és most próbálja megmagyarázni a többségi pártnak is... sok sikert hozzá.)