A politika gazdasági modelljében a politikai párt egy cég, egy brand. A termék az adott párt által képviselt program és értékrend, amelyért mi, választók, a szavazatunkkal fizetünk. De mi van akkor, ha egy párt változtat a termékén? Érdemes-e a cégnek egyben nevet is váltania? Ezen is gondolkozik a francia radikális jobboldal.

Amióta Hollande elnök hivatalba lépett, kísértet járja be a világsajtót, a French-bashing kísértete. De mi is az a French-bashing (= Franciaország ócsárlása)? Röviden az a jelenség, amely körülbelül arról szól, hogy a franciákat igazságtalanul bántják, nem értik meg és nem tartják tiszteletben - főleg a globalizált gazdasági elitek, és persze főleg az angolszász libertáriusok.

Csakhogy a látszat ellenére a dolog korántsem ilyen egyszerű.

Sokan a Vigipirate-kulcsszóra keresve bukkannak erre a blogra, úgyhogy közkívánatra íme néhány szó arról, hogy mi is ez az elhíresült biztonsági program, hogyan működik, és mit változtattak rajta a közelmúltban.

"François Hollande meglepően gyenge köztársasági elnöknek látszik, aki sem tekintéllyel, sem vízióval nem rendelkezik – de legalább roppant népszerűtlen. Egyetlen vigasza az lehet, hogy a parlamenti ellenzék sincs sokkal jobb állapotban: az UMP az elmúlt másfél évben gyakorlatilag csak pártvezérei és erős emberei iszapbirkózásával és botrányaival vétette magát észre. A parlamenti pártok gyengesége azonban utat nyithat az egyre szalonképesebbnek tűnő szélsőjobboldali párt, a Marine Le Pen-féle Nemzeti Front előtt. A kérdés, hogy ki és hogyan állíthatja meg ezt az előretörést. Elképzelhető, hogy egy erős ember, Nicolas Sarkozy rehabilitációjával végződik majd ez a ciklus?"

Manuel Valls parlamenti beszéde, majd annak nyomán bejelentett megszorító csomagja felkavarta a francia politikai életet. A mérsékelt ellenzék van talán a legnehezebb helyzetben, mert az állampolgárok viszonylag nagy arányban támogatják a megszorításokat. Ahogy az új miniszterelnököt is.

Az új francia kormányfő kedd délután tartja programbeszédét a Nemzetgyűlésben - és bár az alkotmány nem teszi kötelezővé, bizalmi szavazást is kér a kormány parlamenti támogatottságát mérendő. Vajon miért?

Az Élysée főtitkára néhány perccel ezelőtt bejelentette az új kormány minisztereinek a névsorát. A nagy meglepetés az, hogy nincs nagy meglepetés. A kormányfő új, a kormány viszont alig változott. Úgy van változás, hogy nincs változás. 

A köztársasági elnök tegnap elfogadta a miniszterelnök lemondását és a keménykezű Manuel Valls belügyminisztert nevezte ki Jean-Marc Ayrault helyére. Ám csak az ember új, a politika a régi: Hollande világossá tette, hogy az év elején bejelentett gazdasági program marad.

Bár az önkormányzati választás második fordulója még előttünk áll, a második forduló előtti hét már csak a veszteség minimalizálásáról szólt. Kérdéses maradt Párizs sorsa, persze, de azért már inkább a várható kormányátalakítás és a miniszterelnök sorsa a spekulációk fő tárgya.

Ahogy várható volt, az önkormányzati választás első fordulója Marine Le Pen nagy napja lett. A francia sajtó meg a francia politikusok ritkán merészelnek valamit történelminek nevezni (a szocialisták 2011-es szenátusi győzelme volt talán az utolsó ilyen alkalom), de a Nemzeti Front tegnapi eredményét így minősítik. A kérdés, hogy miért.

Miközben mindenki arról beszél, hogy ki lesz Párizs új főpolgármestere, kevesebb szó esik arról, hogy mi is a hétvégi helyhatósági választások tétje, mik lehetnek a hosszú távú következményei. Mondok máris hármat, ráadásul fontosakat.

Ha valami megakadályozhatja Nicolas Sarkozy politikai visszatérését, akkor az őt fenyegető "ügyek" biztosan. És a múlt héten megint előjött egy: a Bettencourt-ügy leágazásaként a volt elnök befolyással üzérkedés gyanújába keveredett.

Jean-Francois Copé UMP-elnököt a múlt héten azzal vádolta meg egy hetilap, hogy Nicolas Sarkozy 2012-es kampányrendezvényeit túlszámláztatta és túlfizette, magyarul az UMP pénzeiből töltötte fel egy hozzá közel álló tanácsadó cég kasszáját. Copé erre úgy döntött, visszatámad, méghozzá a szokásos eszközzel: a felelősség szétterítésével.

A köztársasági elnöki hivatal a hét elején bejelentette, hogy idén nem nyújtják be a Nemzetgyűlésnek a családjogi törvénycsomagot, amely többek között a béranyaságról és a leszbikus nők mesterséges megtermékenyítéshez való jogáról is rendelkezett volna (már ha a szocialista képviselők a várakozásoknak megfelelően benyújhatták volna az erről szóló módosító indítványaikat). A jobboldal a bejelentés nyomán triumfál és kritizál, a baloldal pedig mélységesen megosztott.

A napokban megjelent decemberi statisztika nyomán eldőlt, hogy Hollande elnöknek nem sikerült betartania azon ígéretét, amely szerint 2013 végére csökkenti a munkanélküliséget. Az elnök nem tehetett mást, elismerte a blamázst. Innen most hova tovább?

A közvéleménykutatások szerint a franciák túlnyomó többségét nem érdekli, hogy François Hollande Valérie Trierweilerrel vagy Julie Gayet-vel tölti-e az éjszakáit. Rövid távon tehát nem lesz a szerető-ügynek politikai következménye, hosszú távon azonban egy ponton árthat a köztársasági elnöknek: megrősítheti a gyáva, titkolózó elnök imázsát. Már ha az ellenzék ügyes. És egyelőre nem az.

A Closer magazin pénteki cikke szerint François Hollande-nak viszonya van egy színésznővel - egy testőr motoron furikázza a találkákra, aztán a randevúhoz elengedhetetlen croissant-okat is házhoz szállítja. Az elnök egyébként nem tagadta a viszonyt, csak a "magánélethez való jogát" kérte számon pénteki közleményében. Na bumm! Láttunk már ilyet a francia történelemben, csak nem mindig írták meg. És pont ez most a nagy kérdés: megváltozott volna a franciák hozzáállása az "elnöki szexhez"?

Hollande elnök újévi beszédét egyfajta áttörésként értékeli a sajtó egy része: az elnök eszerint végre vállalja, hogy ő bizony nem szocialista, hanem szociálliberális (magyar viszonyokra fordítva szociáldemokrata). És valóban: Hollande végre belátta, hogy jobb az egyenes út.

Ha 2013 az adóbalhék éve volt, akkor 2014 könnyen a folytatása lehet. Az év ugyanis adóemelésekkel indul, ami (meglepő újdonság!) nem kedvez a társadalmi feszültség enyhülésének. Nem véletlen, hogy Hollande elnök újévi beszédében adókönnyítéseket is ígért...

Nem bírjuk ki, hogy ne jöjjünk az ilyenkor szokásos évet összefoglaló poszttal, úgyhogy vágjunk is bele! 2013 egyszerűen az adóbalhék éve volt Franciaországban: az adó is több lett, meg az adó miatti anyázás is.

És ez most nem vicc: Franciaországban az a nap vezető híre, hogy 2011 elején megoperálták François Hollande prosztatáját jóindulatú megnagyobbodás miatt. Húha! Nincs ennél fontosabb és relevánsabb hír közel s távol e tájon? Nota bene Hollande ekkor még nemhogy elnök nem volt, de még szocialista elnökjelölt sem, vagyis az SKH tipikus esetével állunk szemben.

Mint az az elvetemültebb hírfogyasztók előtt közismert, Jean-Marc Ayrault miniszterelnök bejelentett egy finom kis adóreformot, és meg is kezdte az erről szóló egyeztetéseket mindenkivel, aki szeret egyeztetni. A baloldal baloldala ezzel párhuzamosan pedig megkezdte az erről szóló - miket? Hát tüntetéseket! Éljen a plakátfolklór és a forradalom!

Elhunyt Lucien Neuwirth, az a gaulle-ista miniszter, akinek a nevéhez az antibébi-tabletta franciaországi bevezetése kötődik. A sajtó ennek megfelelően kezelte az ügyet, és hosszú megemlékezésekben méltatták Neuwirth munkásságát. Helyesen. Merthogy a gaulle-izmus korántsem mondható vaskalapos eszmének. Esetenként kifejezetten progresszív, sőt, talán feminista is volt.

Az ellenzéki Le Figaro egy nagyon izgalmas közvélemény-kutatással jelentkezett a napokban: eszerint a franciák inkább szeretnének új választást, mint kormányátalakítást. Lehet, hogy így van. Ám a Nemzetgyűlés feloszlatása valószínűleg akkor sem szerepel Hollande elnök opciói között, ha esetleg az ő 2017-es újraválasztási esélyeit éppenséggel javíthataná ez a lépés. Íme, hogy miért.

A blog rendszeres olvasói tudják, hogy teljesen megmagyarázhatatlan érdeklődést mutatok a párizsi tömegközlekedés iránt. Sok vonal, sok szép látnivaló, legendák, és a többi, és a többi. Na meg a gyors építkezések. Az elmúlt években (értsd 8-10 évben) nemcsak új metrómegállók, hanem új villamosvonalak is születtek szép számmal.