Az elmúlt napokban a magyar közélet egyik központi toposza Orbán Viktor jóslata, miszerint küzdelmes ősz következik. A „forró ősz” azonban láthatóan nem magyar specifikum, Franciaországban is egyre nő a hőmérséklet. Ezekben az órákban jelenik meg egy Nicolas Sarkozy-ről (pontosabban Sarkozy „politikai áldozatairól”) szóló könyv, amelyet a Le Monde két riportere, Gérard Davet és Fabrice Lhomme írt. A kötet tartalmát szemezgetve úgy tűnik, hogy a szerkesztőségeket az elhíresült korrupciós botrány, a Bettencourt-ügy újabb, a köztársasági elnököt ismét hírbe hozó fejezete érdekli a leginkább.

Az említett könyvből csak részleteket láttam, illetve sajtóbeszámolókat olvastam róla (például itt, itt, itt és itt), így tartalmáról nyilatkozni nem tudok, azon túl, hogy olyan embereket mutat be, akik úgy vélik, valamilyen formában Sarkozy és környezete áldozatává váltak. Mivel nem olvastam a könyvet, nem vállalkozom rá, hogy megmondjam, mennyire alapos munkáról van szó.

Tény, ami tény, a kötet többek között azt állítja, hogy Sarkozy 2007-es megválasztása előtt pénzt vett át a dúsgazdag Liliane Bettencourt-nál, a L'Oréal örökösnőjénél. Ám a tanú ezt nem akarta jegyzőkönyvbe mondani, csak off the record mesélte el – erről Isabelle Prévost-Desprez bíró számol be a szerzőknek (az a bíró, akitől végül elkerül az ügy, és aki továbbadja a történetet az újságíróknak azzal, hogy a tanúk féltek Sarkozy-ről jegyzőkönyvbe beszélni). Ahogy az várható ilyen esetekben, az Elysée és a kormány tagad és értetlenkedik, hogy a bíró miért nem beszélt erről korábban; az ellenzék pedig többek között új vizsgálatot követel.

Itt érdemes megjegyezni, hogy az igencsak szövevényes Bettencourt-ügy 2010-ben tört ki, amikor – mindenféle családi viszálykodások és ilyen-olyan feljelentések után – nyilvánosságra került Bettencourt volt könyvelőjének állítása, miszerint Eric Woerth 2007 elején 150 000 eurót kapott Sarkozy kampányának finanszírozására. A dolog egyik csavarja, hogy Woerth korábban a költségvetési ügyekért volt felelős a kabinetben, továbbá ugyanekkor a kormányzó UMP pénztárnoka, felesége pedig részt vett a Bettencourt-vagyon kezelésében. Nehéz lenne tagadni, hogy Eric Woerth tavalyi távozása a kormányból összefügg nemcsak a népszerűtlen nyugdíjreformmal, hanem ezzel a botránnyal is. Aki nagyon szeretne belebonyolódni ebbe a rendkívül összetett históriába, az elkezdheti például itt, itt és itt. 

A most nyilvánosságra került állítások hírértékét tehát az adja, hogy egybevágnak a korábbi állításokkal. S hogy mindez milyen hatással lehet az elnökválasztásra, és úgy összességében a francia belpolitika következő heteire? Szerintem ezt még korai lenne megmondani. Nem tudhatjuk, hogy a politikai szereplők közül ki milyen manőverrel igyekszik kivédeni a támadásokat, vagy éppen felhasználni őket saját céljaira. A kötet azonban már azelőtt felkavarta az állóvizet, hogy a könyvesboltok polcaira került volna - ez azt bizonyítja, hogy a témát érdemes lesz a továbbiakban is figyelemmel kísérni.